2015. augusztus 14., péntek

Dirty Cops I

Új ötlettel álltam elő. Már régebben megfogalmazódott bennem az a dolog, hogy írok valami bűnügyi novellát, de most élesedtek ki a körvonalak. Egy kis érdekesség az előző történetről. Triangle lett volna a cím, mivel három pasiról szól. De ez nem illett a történethez, így gyors átalakításra került sor. A szereplők karakterei teljes mértékben más küllemet öltöttek. Hatalmas köszönettel tartozom Sam Row-nak, aki rengeteg ötlettel ellátott, és egy csodálatos fejlécet is készített. Nekem legalábbis nagyon bejön. Remélem a történet a ti tetszéseteket is elnyeri. Jó szórakozást! ;] 

~°~°~°~°~

1.
David Booker
May 21, Thursday
Washington DC, Virginia, US
A férfi a nyakkendőjét kötözve lépte át a tágas konyha küszöbét. Mikor a csomó tökéletesen a helyére illeszkedett, végigsimított az ingén, hogy egy gyűrődés se legyen rajta. Megállt a konyhasziget előtt és gondterhelt tekintettel nézett a márványlapon hagyott papírokra. Jobb kezét az arcához emelte, majd hüvelyk- és mutatóujjával a halántékán tett néhány kisebb kört, végül ernyedten engedte le. A válás nem egyszerű dolog. Folytonos kapcsolatban kell állni az ügyvédekkel, hogy a vagyon, amit megszerzett magának, továbbra is az övé maradjon. A felesége, Margaret túl óvatos volt ahhoz, hogy mindent egy számlán tartsanak, ami jelenleg megkönnyítette a dolgot. Ami Dave számláján volt az automatikusan az övé maradt, a többi meg a feleségéhez tartozott. A nő akart elválni. Úgy gondolta, a férje, aki az életet jelentette számára, már nem úgy szereti, mint régen, és ez megbillogozta a kapcsolatukat az utolsó évben. Nem tágított attól az álláspontjától, hogy a férje valamit titkol előtte; mérhetetlen nagy féltékenység ölelte körül. Dave nem hitt ebben a szerelemben. Már akkor abba kellett volna hagyni, mikor igazán elkezdődött. Szerinte a külön számla nem vall őszinteségre, és örök szerelemre. Bár ez megkönnyítette Dave dolgát is. Margaret okos nő volt, így nehezen ment elhitetnie vele egy-két hazugságot; túlórázik, ezért maradt bent vagy valamit az irodában felejtett, ezért vissza kellett ugrania. De mindezek ellenére teljesen más benyomást hagyott a nőben: azt hitte megcsalja. Ez nem igaz, Dave nem más nők figyelmére vágyott, sokkal fontosabb dolga akadt, minthogy nőket kergessen.
Tekintete a papírhalomra siklott. A kezébe fogta azokat, és gyorsan átlapozta. A ház az övé marad, így kérte Margaret, azzal a feltétellel, hogy ami hozzá tartozik, azt elviszi. A lista pedig hosszú volt. Mikró, étkészlet, antik váza, franciaágy, fürdőszobatükör… és még rengeteg olyan dolog, ami a hétköznapi élethez szükséges. Nagyot sóhajtva pörgette az utolsó laphoz a dokumentumot. Az alján a hatóság pecsétjének két oldalán két vonal volt kihagyva az aláírásoknak. A baloldalon már ott volt Margaret kézírásának kacskaringós lenyomata. David elővett a laptop táskájából egy tollat, és a kihagyott helyre írta kiolvashatatlan szignóját. Visszahajtotta a lapokat, és gondosan odafigyelve, hogy ne gyűrődjön, betette a laptop mögé.
A reggelit hanyagolva a vállára csúsztatta a pisztolytartó övet, majd egy gyakorlott mozdulattal a két fegyvert a helyére illesztette. Felvette a zakóját, hogy eltakarja a sokakat megrémisztő Steyr S9-est, majd elhagyva a hatalmas házat a munkahelye felé vette az irányt. Az A6-os szedán motorja dorombolva szólalt meg, mikor Dave benyomta az indító gombot. Rákanyarodott a főútra, majd szélsebes iramban haladt az FBI központja felé. Útközben még felhívta az ügyvégjét, hogy nyolcra legyen az irodájában. Ezt az ügyet minél hamarabb le kell zárni, már nem tűr halasztást.


FIB Headquarters
Washington DC
A központ egy hatalmas üveg- és betonépítmény, ahol mindig nagy a nyüzsgés. Vannak olyan nyomozók, akik napokig haza sem mennek, annyi munka zúdul a nyakukba. Ezt már Dave is sokszor tapasztalta, de szerencsére a héten fejezett be egy fontos ügyet, amiben egy kábítószer kereskedelmet folytató csapatot kaptak el – akiket már sok ideje üldöztek –, így volt egy kis ideje pihenni. De ez nem tartott sokáig, mert amint belépett az üvegajtóval elzárt légkondicionált helységbe az egyik nyomozója lépett mellé, és a ma reggeli teendőket sorolta fel. Jane Anders az egyik legkiválóbb munkatársa volt. Mindig tudta, hol kell lennie, hogy mit kell tennie és tökéletesen tudta alkalmazni a női bájait, ha arra volt szükség néhány ügynél. Világosbarna haját mindig felkötve hordta a munka miatt, fehér inget és farmert viselt, aminek az övén ott díszelgett a jelvénye. Pisztolytáska volt a vállán, és annak ellenére, hogy ez egy vérbeli férfimunka, imádott itt lenni. Büszke volt arra, hogy FBI ügynök lehetett. Dave a nő arcára pillantott. Szeme alatt csúnya fekete karikák éktelenkedtek: keveset aludhatott az éjjel, ha ennyire nyúzott állapotban volt. Az egyik kezében egy erős kávé gőzölgött, a másikban pedig két mappát tartott, amit átnyújtott a főnökének. Az egyik lényegesen vastagabb volt, mint a másik.
– Jamie Goodwillt – jelentőségteljesen a kisebb mappára bökött – ma hajnalban hoztuk be. A látottak alapján kábítószer van a szervezetében, és még mindig annak a hatása alatt áll. Már egyszer kikérdeztük, de nem tudtunk minden pontot kizárni a most lezárt Connery-ügyből. Lehet, köze van hozzá, de nem reagált semmire két órával ezelőtt. Az aktában mindent megtalálsz róla. A négyes kihallgatóban van. Sok sikert hozzá.
Hát akkor kezdjük, sóhajtott egy nagyot Dave, majd betolta a négyes kihallgató szoba ajtaját. A srác már a széken ült, és semmitmondó, merev tekintettel meredt az asztallapra. Szemei üvegesek voltak, és véreresek. Az izmai időnként megrándultak, de más jelét nem mutatta annak, hogy egyáltalán létezik. Szőke haja koszos volt, és tépázott. A ruhái tragikus állapotban voltak, ahogy a gyereké is. Pont olyan, mint amit az ember drogosként könyvel el a képzeletében.  Dave leült a székre és kicsapta maga elé a mappát. Felnyitotta a fedelét, és az iratokhoz csatolt fénykép egy teljesen más arcot mutatott, mint ami előtte volt. A képen a fiúban volt élet. Vetett pár pillantást a múltjára, majd tekintetét a srácra emelte.
– Jamie Goodwill. Kisebb bolti rablások, kábítószer fogyasztás és kereskedelem, rongálás, vandalizmus, autólopás, irathamisítás. – Sorolta, amit a papíron látott. – Elvonó fél évig, javító egy évig, kiskorúak börtöne hetvenkét órán át. Utána kezdődött minden elölről. Gondolom nem unatkoztál az elmúlt években, igaz?
A fiú meg sem szólalt, csak felemelte a fejét, és az üveggolyóhoz hasonlító kék szemeit a nyomozóra emelte. Dave tudta, hogy felfogott mindent, de még sem akar reagálni rájuk. Más módszerhez kellett folyamodnia. Határozott mozdulattal kikapta az oldala mellől a fegyverét, és az asztalra csapta. A koppanást vízhangozta a szoba. 
– Mi ez?
– Steyr. 9 milliméteres. – Hangja karcos volt, néhol akadozott, de mégis beszélt. A pisztoly hatására még a szeme sem rebbent meg. Dave halványan elmosolyodott. Lefejtette a karjáról az órát, és szembe fordította a sráccal, majd kíváncsi tekintettel méregette, hogy erre mit fog lépni.
– Police. Eredeti bőr szíj. Egyedi készítés. – Igaza volt, harmadik házassági évfordulóra kapta Margarettől.
– Ez mi?
– Iphone 6. Zsír új.
Dave kapva kapott az alkalmon, és előhúzta az első képet a mappából, és szintén az asztalra tette. Jamie egy pillanatra megrendült, majd a képet bámulva folytatta.
– Gabriel Irwine.
– A hely?
– Harvey Gimnázium. Osztálytársak voltunk.
– Voltatok?
– Túladagolt.
Dave elszörnyedt a hír hallatán, de az arca még csak meg sem rezdült. Visszavette az óráját a csuklójára, a telefonját pedig a zsebébe csúsztatta. A fényképet visszarakta a mappába, majd egy újabbat vett elő. A képen egy fekete kocsi látható, amiből épp kiszáll Gabriel. A következőn már kezet fog a sorőrrel. A fiú felé fordította őket, de most a fiú csendben maradt. Rendben. Erről nem tud. Visszatette a bizonyítékot, majd egy olyat vett elő, amin látszik a sofőr arca is. Ezt is megmutatta Jamie-nek. A kép mély benyomást tett. A srác kezei remegni kezdtek, elnyílt a szája és felgyorsult a légzése. Szemeit le sem vette a kopasz férfi arcáról, teljesen megbénította a félelem. A fiú nem tudta, hogy egy tűzharcban a pasas már majdnem egy hete meghalt. Ez mindenféleképen arra utal, hogy ismerte, csak az tisztázatlan, hogy honnan.
– Maffia – suttogta Jamie, majd egy határozott mozdulattal lefordította a képet, hogy ne lássa az arcot.
– Sajnálom, hogy nem tudtál többet segíteni – Dave hangja kimért volt és könyörtelen – talán majd szólok pár szót az érdekedben, ha kijöttél az elvonóról. Az orvosok optimistán állnak a dologhoz, maximum három hetet adnak neked, utána már szabad is vagy.
Erre a kijelentésre megrándult a fiú arcizma. Nem akart kijönni, hogy áldozata legyen, egy ilyen gyilkosnak. Bármit is tudott róla, halálra rémítette, és ez nyerésre segítette a csapatot. Felemelte a képet az asztalról, úgy hogy még Jamie egy utolsó pillantást vethessen a férfire, majd eltette a mappába.
– Köszönjük a segítséget. Három hét múlva találkozunk. – Felemelkedett a székről – már nagyon vágyott egy kiadós reggelire –, majd az ajtó felé araszolt. Tudta, hogy nyert ügye van. Jamie mintha kijózanodott volna egy pillanatra, felugrott a székből és a nyomozó vállára tette a kezét. Beesett arca kissé kipirosodott, így lehelve bele egy kis életet.
– Várjon! Mindent elmondok!

Jamie betartotta az ígéretét. Mindent elmondott – szó szerint. A saját szabadságát áldozta volna fel azért, hogy a sittre vagy a halálba terelje azt a fickót. Hősies, de mégis gyáva. Dave a vallatás után elmondta a gyereknek, hogy valójában nincs mitől félnie. A bűnrészesség miatt ülnie kell egy kis időt, de már hisz abban, hogy a jó útra téved, még ha kevés az esély rá. Ezután Dave az irodájába ment, és egy bögre kávéval és egy hatalmas szendviccsel várta az ügyvédjének az érkezését. Nyolc óráig még volt pár perc, így maga elé húzta a másik mappát is. Felnyitotta a tetejét, és a fontos iratok felett egy fehér lap éktelenkedett Jane kézírásával. A papíron az állt, hogy holnap reggel jönni fog két új ügynök, akiket egy fontos ügy miatt rendeltek hozzájuk, így egy kicsit el kell beszélgetni velük, hogy alkalmasak lennének-e a feladatra. Kivette az első férfi aktáját, majd a fedőlapot kezdte tanulmányozni, de nem tudott mélyebbre ásni, mert az ajtón valaki kopogott.
Amint a másodpercmutató is elérte a tizenkettes számot, az ügyvéd már bent volt az irodában, és miután leült Dave-vel szemben, kutatni kezdett az aktatáskájában.
– Valami probléma adódott esetleg a…
– Aláírtam – vágott a szavába a nyomozó, és kivette a táskájába tett papírokat, hogy átnyújthassa a barátjának. Az ügyvéd őszintén meglepődött. Nem erre a fogadtatásra számított. Zavartan hátrafésülte a haját, és abbahagyta a kotorászást. Megigazgatta a nyakkendőjét, és a fotelben hátradőlve nézte Dave-et.
– Aláírtad – hangjában lemondás csengett. – Hát, vége van. Akkor még ma elintézem az utolsó simításokat, és szólok a bírónak is. Beszélek Margaret ügyvédjével, és a héten szervezek egy ülést a bíróságon, hogy végleg lezárjunk mindent.
– Köszönöm, Tim.
– Figyelj, David. Őszintén aggódom érted. Tudom, hogy ez nagyon nehéz, szóval, ha beszélgetnél valakivel róla…
– Kedves tőled, de a lelkizés sosem volt az én terepem, te is tudod. – Nem kellett emlékeztetnie, Tim tökéletesen emlékezett a gimiben és az azután együtt töltött időkre. Az egyetemen lakótársak voltak, és néha részt vettek közös előadásokon is. Dave két féléven keresztül tanult pszichológiát, ami nem teljesen volt beleépítve az órameneteibe, de úgy gondolta, szüksége van erre, ha kiváló nyomozó akar lenni. Tim pedig készségesen segített neki. Cserébe Dave közelharc technikákat tanított. Jól kijöttek egymással, és ez a kapcsolat a diploma után sem szűnt meg.
– Később értesítelek az időpontról. – Az ügyvéd felállt a székéből, eltette a papír halmot és egy halvány mosoly kíséretében elhagyta az irodát. Pár pillanatig Dave az ajtóra meredt, és átfutott az elméjén, hogy képes lehetett volna visszaszerezni a feleségét, de ez már egy lezárt ügyé vált. Bármennyire gondolta úgy, hogy ez a kapcsolat halálra volt ítélve, az elmúlt hat év házasság alatt kialakult valamiféle kötődés a férfi részéről. Szerette Margaretet, még ha ezt érdekes módon mutatta ki.
Megrázva a fejét ismét a mappára fókuszált, rengeteg ideje volt, hogy átnézze az aktákat. Kivette az első kartont és tanulmányozni kezdte. A legelső dolog, ami nyugtalanította Dave-et az volt, hogy a mellé csatolt fényképről egy katona bámult vissza. Nem volt nehéz rájönni – a ruha és a kinézet kétség kívül mindent elárult. Terepszínű ing, semmitmondó tekintet, széles vállak. Igen, egy katonával volt dolga. Shawn Campbell vezérezredessel, Kanadából. Dave nem értette, miért jönne egy ilyen magas fokozattal rendelkező tábornok az FBI szervezetéhez. Családi háttér tiszta, se feleség, se gyerekek, a szülei még mindig Kanadában élnek, az öccse pedig a Yale-en tanul. A munkájában elért teljesítménye már sokkal érdekesebb. Középiskolai tanulmányai után a Brit szigetre költözött, ahol csatlakozott az Egyesült Királyság Különleges Erőihez. Anti terrorista harc, mélységi felderítés és diverzió volt a feladata. Már a bekerülés is nehezebb, mint a tengerészgyalogossághoz: ide nem toborozzák az embereket, hanem a legjobbak közül választják ki őket. A kiképzés sokrétű és megterhelő. Ez az alakulat négy nagyon fontos részből épül fel. A Különleges Légi Szolgálat – SAS – a brit haderő legfontosabb és legnagyobb harcértékű csapata, ami a legkiválóbb és legjobban kiképzett katonai egység. Az általános felkészítés mellett speciális ejtőernyős kiképzést is kapnak. Campbell ehhez az egységhez tartozott, de ami a legérdekesebb, hogy a többiben is jelentősen részt vett. A Különleges Erők másik három osztaga a Különleges Vizi Szolgálat, a Különleges Felderítő Ezred és a Különleges Erők Támogató Csapata. Jelenleg a szervezet három ezredből épül fel. A huszonkettes ezred négy aktív századdal rendelkezik, ahova egyenként hatvan ember tartozik. A századot négy szakasz alkotja, és mindegyiknek külön speciális feladata van, mint például ejtőernyős ugrásokra szakosodtak, tengeri hadviselési szakértők, járművek és nehézfegyverek specialistái és a hegymászó katonák. A századok folyamatos váltásban több pozíciót töltenek be. Ez lehet terrorelhárító szolgálat belföldön és külföldön egyaránt, gyakorlás és az újoncok kiképzése, pihenő szolgálat vagy harci kiküldetés a világ bármely részén. És ez még semmi. Öt év után Campbell visszajött az Államokba, és csatlakozott a rend védelmisek egyik speciális egységéhez, a SWAT-hoz. A kommandósokhoz tartozott a túszmentés, terroristák elleni akciók és a komoly fegyverzetű sok főből álló csapatok leszerelése. Ezen felül ők szűkítik le a drogkereskedelem nagy részét, és azok az ügyek is rájuk szállnak, amiket a rendőrség nem tud megoldani. Remek teljesítmény, amit elért, de Dave-ben még mindig nem körvonalazódott a mostani helyzet. Az aktában szerepelt még vércsoport, magasság, súly, anyakönyvi kivonat – ez komoly? – és egyéb orvosi leletek is.
Letette Campbell mappáját és elővette a második dossziét is. A képen látható srác közelről sem hasonlított egy katonához, vagy egy ügynökhöz, vagy egy rendőrhöz. Kapucnis pulcsit visel, és mosolyogós arcot vágott, mire Dave szemöldöke a magasba szaladt. Benjamin Fisher tősgyökeres amerikai. Itt nőtt fel, itt tanult, itt él most is és az olvasottak alapján még a határt sem lépte át. A titkosszolgálatok leggyakoribb felosztása a hírszerző szolgálatokra és a biztonsági szolgálatokra tagolódik. A fiú az előbbinél kapott állást CIA tagként. Feladataik közé tartozik elsősorban az információszerzés az adott állam ellen irányuló külső és belső titkos tervekről és cselekedetekről, a potenciális ellenfelek stratégiai és gazdasági helyzetének titkairól, emellett külföldi kormányokról, intézményekről és magánszemélyekről is. Az információszerzés mellett gyakran titkos, úgynevezett aktív intézkedéseket is végeznek az ellenfél hátrányos befolyásolása érdekében. Nem hiába a CIA az egyik legfontosabb szövetségi hírszerző szervezet az Államokban. A legjobbakat alkalmazzák, és ha ez a kölyök valahogy bekerült oda ilyen fiatalon, akkor nagyon jó lehet. Azt rebesgetik, hogy a vizsga nagyon nehéz és többrétű. Először fel kell törni a CIA tűzfalát, aztán egy titkosított mappából kell előkutatni valamilyen adatot, és ezt mindet olyan tempóban, hogy a biztonsági rendszer észre se vegye, hogy behatolás történt. Ezután pár hónapig az MI6 munkatársaként is alkalmazták, de nem működött valami sokáig a dolog, mert Fisher nem volt hajlandó elhagyni az országot, így továbbra is a CIA szolgálatnál maradt, mint White-hat hacker. Egy valóságos koponyát szereztek maguknak és ezt most nemes egyszerűséggel csak átnyújtják az FBI-nak. Ez érthetetlen. Az akta még tartalmazta az egyéb formális dolgokat is, mint az orvosi leletek vagy az alkalmassági teszt.
– Miért van nekünk erre szükségünk? – motyogta halkan Dave. Egyszerűen nem értette, hogy mi okból kell két tehetséges embert ideküldeni. Jane-t nem akarta a fárasztó kérdéseivel terhelni, inkább elővette a Connery ügy mappáját, és befejezte a hozzá tartozó piszkos papírmunkát, amit mindig is utált.

* * *
A nap túlságosan is elhúzódott, mert kiderült, hogy a Connery ügy adminisztrációját nagyon elhanyagolta és több volt vele a munka, mint gondolta, ezért Dave későn érkezett haza. A bejárati ajtó kilincsére felakasztva megtalálta a feleségének a kulcsát, ezért mikor belépett nem lepte meg a látvány. A ház teljesen le lett csupaszítva. A cipői az előszobában lettek hagyva, mert a szekrény, ahol tárolták Margarethez tartozott. Dave kikerülve a kupacot a nappaliba ment. Ahogyan sejtette a tévén, a házimozi rendszeren és a kanapén kívül mindent elvittek onnan. A következő helység a konyha volt, szerencsére a mikrón és az összes evéshez szükséges tárgyon kívül minden maradt ott, ahol volt. A hálószobában már tudta mi vár rá. Se ágy, se éjjeliszekrény, de kénytelen volt felmenni, hogy átöltözzön. Lassú tempóban araszolt vissza a nappaliba, ahol kimerülten zuhant a pár napig ágyának nevezett helyre. Magára húzta az emeletről hozott plédet és nemsokára elnyomta az álom.  




2.
Shawn Campbell
May 20, Wednesday
Toronto, Ontario, Canada
A férfi nagyot nyújtózva próbálta felfrissíteni az alvástól elgémberedett izmait. Tenyerét végigsimította a gyűrött lepedőn, és csak ekkor vette észre, hogy társasága van. Hunyorogva fordította a meztelen test felé a tekintetét, és abban a pillanatban tudatosult benne a tegnap éjszaka, mikor meglátta a lány hamvas arcát. Még aludt. A takaró keveset takart belőle, így hátát és formás lábait tökéletesen meg tudta szemlélni. Oldalra fordult, hogy szembe lehessen a lánnyal, és gyengéden cirógatni kezdte a karját, a hátát.
– Jó reggelt, szépségem. Hogy aludtál? – A férfi hangja mély és karcos volt a korai kelés miatt, de ez az ébredező nőt egyáltalán nem zavarta. Szája mosolyra húzódott, és miután kezét végigsimította Shawn arcán, lágy csókot adott neki. Azok a tökéletes ajkak, nem csak most tudták mi a feladatuk.
– Egy ilyen éjszaka után… fantasztikusan. Reggelizünk? – A nő feljebb tornázta magát az ágyon, és a férfi izmos mellkasára támasztotta a fejét. Gondolatai a tegnap este körül forogtak, miközben ujjbegyeit Shawn meztelen felsőtestén futtatta végig. Egy szabadtéri szórakozóhelyen találkoztak, ahol a férfi meghívta a bájos, és hívogatóan gyönyörű nőt egy italra, aztán még egyre, és még egyre. Egész éjszaka beszélgettek, hogy jobban megismerkedjenek. A férfi legnagyobb meglepetésére a lány invitálta meg magához, de mivel Shawn közelebb lakott hozzá mentek fel, hogy megismerkedésük a tetőfokára hágjon. Amikor a lakásának az ajtaja kinyílt, a nő hirtelen az ölébe ugrott és vad csókba kezdett. Shawn egyenesen az ágyhoz araszolt, míg odaért volna megkereste a nő ruhájának a cipzárját és őrjítően lassan húzta le. A mélyen dekoltált ruha fátyolként hullott le a kecses felsőtestről, és ebben a pillanatban jött rá, hogy a nő nem viselt melltartót. A keze érzékien térképezte fel a selymes bőrt, mindaddig, míg le nem ült az ágyra. A nő az inggombokkal kezdett bajlódni, miközben Shawn a nadrágját hámozta le magáról. Nem telt sok időbe, hála a tapasztalt kezeknek, mind a ketten meztelenül feküdtek az ágyban. Képtelenség lenne megmondani, hogy melyikük akarta jobban a másikat, de annyi biztos, hogy összeolvadt testük tökéletes szinkronban vált eggyé. Ez az este már mindkettőjüknek kellett. Shawn a lány hátára tette a kezét, és lassan simogatni kezdte, miközben jóleső érzés rázta meg a testét az emlék hatására.
– Persze, Kate. De először mi lenne, ha kiélveznénk az együtt töltött időt… megint? – nézett le a lány arcára, de a várva várt vágy elmaradt. Helyébe düh, megbántás és megvetés került. A test megfeszült a tartásában.
– Kate? – A hangja egy oktávval ugrott meg. Shawn ijedten kezdett kutatni a gondolatai között, de véletlenül sem jutott eszébe a lány igazi neve vagy az a pillanat, mikor bemutatkoztak egymásnak.
– Kara? Nem? Várj, akkor Kyra? Az sem? Akkor kitalálom. Esetleg Karol? Karen? Ne, drágám, ne akadj ki, tényleg remek éjszaka volt, csak… - A nő kiugrott az ágyból, villámgyorsan magára vette a szerteszét heverő ruháit, és nagy léptekkel a kijárat felé masírozott. Shawn utána ment, és még időben sikerült elkapnia a lány karját. – Akkor megmondanád a…?
– Kassie! – Üvöltötte a lány a képébe a szót, majd feltépte az ajtót, és lefelé rohant a lépcsőházban. Shawn egy pillanatig még meredt a lány hátsó fele után, végül visszafordította a tekintetét, és meglátta a szomszédját az ajtóban állva, teljesen lefagyva. Az egyetemista lány nagyot nyelve futtatja végig a tekintetét a teljesen meztelen férfin. Shawn eddig nem nagyon találkozott vele, a legtöbb idejét tanulással töltötte, de most volt ideje szemügyre venni. A lány arca lángba borult, és próbált a férfi arcára fókuszálni. Shawn felöltötte a macsós mosolyát, és lazán az ajtófélfának támaszkodott.
– Jó reggelt, szépségem. Shawn vagyok, gondolom, már tudod. – A lány meg sem szólalt. – Még nem volt alkalmunk találkozni. Hogy hívnak? – A lány most valami fura hangot hallatott, ami erősen kifújt levegővel vegyített nyögés volt. Ekkor megszólalt Shawn mobilja. – Ne aggódj, lesz még alkalmunk jobban megismerni egymást – kacsintott búcsúzóul, majd befordult a lakásba, de nem zárta be egyből az ajtót, hogy a lány ki tudja gyönyörködni magát.
Őrült tempóban kezdte el keresni a telefonját, hogy még megtalálja azelőtt, mielőtt letenné a túloldalon lévő kitartó személy. A nadrágja zsebében nincs, ahogy az ingjének a zsebében sem. Hol a fenében lehet? Ekkor a telefon, nagyot koppant a padlószőnyegen, mivel az intenzív rezgés miatt lecsúszott az éjjeliszekrényről. A szám ismeretlen volt Shawn számára.
– Campbell!
– Shawn Campbell? Jane Anders vagyok az FBI-tól. Azért keresem ilyen korai pillanatban, mert a segítségét kérném egy fontos lezáratlan ügyünkben. Számítok a teljes diszkréciójára. Indulásra készen áll? – A nő határozott hangon beszélt és lényegre törően. Shawn-nak nagyon oda kellett figyelnie a mondanivalóra, ha nem akart lemaradni semmiről, de így sem tudott meg túl sokat. Mielőtt válaszolt volna a kérdésre megköszörülte a torkát.
– Szívem, teljesen meztelen vagyok. De én készen állok, ha érdekel – a férfi hangja játékos volt. Úgy gondolta, ezzel lekenyerezheti a túloldalon lévő nőt, bár valójában önmaga sem tudta, hogy miért kellene rávetnie a hálóját.
– Torontó nemzetközi repterén várja egy magángép, ami egyenesen ide fogja hozni – folytatta a mondandóját Jane figyelmen kívül hagyva a férfi incselkedését. – Remélem, holnapra rendbe tudja szedni magát, el tudja intézni a személyes dolgait, és minél több holmit össze tud pakolni: hosszú időre jön. Amennyiben holnap kilenc órára nincs a reptéren, automatikusan úgy értelmezzük a válaszát, hogy nem vállalja a küldetést. Hivatkozzon az FBI-ra, és útbaigazítást fog kapni indulás előtt. Jó utat – vagy nem! – Ezennel kinyomta a készüléket.
– Várjon – szólt a telefontba Shawn, de már késő volt. Gyorsan tárcsázott, és felhívta a számot, de az már nem volt elérhető. A katona furcsállóan tekintett a mobiljának a képernyőjére, majd ejtve a kételyeit a szekrényéhez lépett, hogy elővegye a már rég használt utazótáskáját.

International Airport
Toronto
Egy katona sosem vetkőzheti le azt, hogy katona. Fegyelem, acélosság, céltudatosság jellemzi. Minden mozdulatán látszik, hogy kemény kiképzésen vett részt éveken keresztül, és ez az, ami olyanná formálta, mint amilyen most. Campbell teljesen a nulláról, nehéz munka árán küzdte fel magát tábornoki rangig. Kiérdemelte a tiszteletet, és el is várta, hogy megadják neki.
A reptér üvegből készült forgóajtaja előtt megállt egy pillanatra. Az órájára pillantott. Kilencig még volt tíz perce. Gondolatai közé fészkelte magát az a tény, hogy ez lehet egy átverés is. Az FBI miért pont őt kérte fel egy ilyen ügyhöz? Biztosan akadt volna más kiváló katona a közelben, és akkor nem kellene Kanadából elrepülnie. Bár mondjuk a magángép imponált neki. Azt jelentette, túl fontosnak tartották ahhoz, hogy egy repülőjegyet küldjenek neki. Helyére igazította a táskájának a pántját, majd besétált az épületbe, hogy végre útnak indulhasson.
Mikor belépett idegen érzés lett úrrá rajta. Egyetlen egyszer volt itt életében, mikor hét évvel ezelőtt úgy döntött a haditengerészethez fog csatlakozni. Tiszán emlékezett arra a napra. Izgatott volt, de félt is. Alig múlt el tizenkilenc, mikor elmondta a szüleinek, hogy egyetem helyett Angliába menne szerencsét próbálni. Mondani sem kell, az elő reagálás kiverte a biztosítékot mindenkinél. Az anyja azért üvöltözött, hogy el fogja veszíteni az egyik fiát a háborúban, az apja azért kiabált, mert az egyetemet tartotta a legfontosabbnak, Shawn pedig azért kelt ki önmagából, mivel nem kapott elég teret. Kis idővel később megbékélt a család a gondolattal, és már támogatták a fiukat az álma elérésében. Mindenki kijött vele a reptérre, hogy elbúcsúzzanak tőle. Hosszú út várt rá. Akkor utazott először életében repülővel, és nagyon tetszett neki. Amikor leszállt a gép Angliában, első dolga az volt, hogy jelentkezzen a haditengerészetnél. Szerencsére alkalmasnak találták, bár a fizikumán lehetett volna mit javítani. Keményen küzdött. Kiképzést kiképzés követett, és egyre csak nehezebb lett. Megtanították lőni, hatékonyan leszerelni, és szabad kézzel ölni. Volt mikor bábuk ellen harcoltak, de akadtak olyan napok is, mikor csoporttárs ellen küldték a ringbe. Shawn a legerősebb és leggyorsabb volt mindközül. Hamar átlátta a dolgokat, így mikor valaki ütést akart rá mérni, már előtte hárított. Kiszámíthatóak voltak, és itt az a fontos, hogy kiszámíthatatlanok legyenek. Egy évig volt ennél a csapatnál, míg egy nap különleges vendégek érkeztek. Hárman voltak, egy öltönyös és két katona: egy nő és egy férfi. Azt mondták a legjobbakat keresik, még ma tesztelik őket, és viszik is tovább. Az egész csoport megpróbálkozott, de csak ketten jutottak tovább, az egyetlen női tag, Tiffany McQueen és Shawn Campbell. Még aznap összepakolták a cuccaikat és pár órán belül egy helikopteren utaztak az Egyesült Királyság Különleges Erőinek a főhadiszállására.
Ez teljesen más volt, mint a haditengerészet. A főépület tetején szálltak le. A katonáknak külön elkülönített táborokat alakítottak ki. Oda vezették őket elsőként, hogy még hat ismeretlennel legyenek összezárva. Még aznap délután nekiláttak az edzésnek. Súlyt kellett cipelniük, ami eleinte negyven kilóról indult, de ezt tízesével növelték meghatározatlan időközönként. Ez a plusz teher az egész kiképzés alatt rajtuk volt. Kötelet kellett mászniuk, fekvőtámaszt és felüléseket csináltak, lőttek, kúsztak-másztak, futottak – rengeteget futottak. Az volt a cél, hogy minél kevesebb idő alatt, egyre több távot fussanak le, úgy hogy utána is harcképesek legyenek. Tiffany jól bírta az iramot, jócskán felülmúlta egy-két társukat, persze Shawn-t képtelen lett volna. Minden kihívást ő végzett el a legjobban, akkor sem adta fel, mikor a többiek már alig bírtak menni. Segített nekik, mivel egy csapatot alkottak, és Shawn egyik eszméjéhez tartozott, hogy társat sosem hagyunk magára. Előbbre tartotta az emberséget, mint a győzelmet. A kiképzés első szakaszát hatból öten kitűnően teljesítették, vagyis csak ők mehettek tovább a felkészülés második részére. Itt azt figyelték, hogy a katonák közül ki melyik egységhez fog tartozni: a légi vagy vízi szolgálathoz, a felderítő ezredhez, vagy a támogató csapathoz. Egyesével csinálták végig mind a négy státuszt, és aki a legjobban szerepelt abban a kiküldetésben, értelem szerűen oda csatlakozott. Két férfi a felderítősekhez ment, egy másik a támogató csapathoz. Tiffany a vízi kiképzésen érte el a legjobb eredményt, így ő ahhoz a szolgálathoz csatlakozott. De Shawn más volt. Imádta a hivatását, és imádott ott lenni, újat kipróbálni. Az ejtőernyősöknél érte el a legtöbb pontot, egyszerűen magának érezte a szabadesés és a repülőből való kiugrás élményét, ahogyan a szél elsüvít a füle mellett, az ereiben pedig tombol az adrenalin. Ezen felül a többi osztagnál is kiemelkedő eredményt ért el. A képzések után felgyorsultak az események. A harmadik része a beavatásnak élesben ment. Hajnalban riasztották őket, két percet kaptak, hogy összepakoljanak, rendbe tegyék a cuccukat, és teljes menetfelszerelésben a tizenkettes számú fegyverhangár előtt sorakozzanak. Helikopterre tették az újoncokat, és két órán belül már Irak és Szaúd-Arábia határán lévő sivatagba ugráltak ki, hogy fegyveres erősítést nyújtsanak a terroristákkal szemben. A szabály egyszerű volt: ha túléled, tag vagy. Mind az öten maradtak, és elfoglalhatták méltó helyüket a saját szakaszukban. Shawn-t azonban magasabb rangra emelték, így nem csak tagja volt a légi erőknek, hanem felügyelhette a többi ezredet is. Nem sokkal később saját csapatot kapott egy veszélyes kiküldetéssel. Helyt állt, mint minden másban is. Irigylése méltó volt az, amit elért, és ezt mind a saját erejéből. Egyik rang követte a másikat, zászlósokat, tiszteket, főtiszteket hagyott maga után, mindaddig, míg el nem érte a tábornoki rangot. Feljebb is tornázhatta volna magát a marsallig, ami a hadseregek tábornoka feladatot tölti be, de jobban belegondolt, és lobbanékonysága miatt, úgy döntött, jobb, ha van valaki, akit a felettesének mondhat, hogy őt is ellenőrizzék néha. Így a dobogós harmadik hely lett az övé a képzeletbeli ranglétrán.
Öt éven át volt a Különleges Erőknél, mikor kilépett. Önmaga sem tudja, hogy miért pontosan, talán valami mást is ki akart próbálni, vagy látni szerette volna a családját, de úgy gondolta kicsit pihenteti ezt a fajta életmódot. Természetesen nem örökre száműzte az életéből, csak félre tette egy kis időre. Visszaköltözött Kanadába, és inkább a fegyvereseknél keresett munkát. Várakoztatás nélkül felvették, és már kezdhetett is. Más kaliberű volt, mint az ejtőernyőzés, de a fegyverek ugyanúgy hatással voltak rá. Dílereket buktattak le, lázadókat vertek vissza. A munkájának élt – és persze a nőknek – amíg nem kapott egy hívást, hogy szedje a sátorfáját, az FBI hívatja.
Végignézett az induló terminálon és meglátta az információs pultot, ami tőle balra esett. Mikor odaért a vele szemben lévő nő kedves mosollyal emelte rá a tekintetét. Amint találkozott a két szempár, a nő zavarba jött. Shawn előrébb hajolt, hogy a könyökét a pultra tudja lenni. A mozdulat hatására a nyakában lógó két dögcédulalap egymásnak koccant fémes hangot keltve.
– Helló. Shawn…
– …Campbell. Tudom. Már értesítettek az érkezéséről. A hatos kapunál útbaigazítják. Kellemes repülést kívánok. – Shawn lágyan megfogta a nő kezét, és míg megköszönte a segítségét, egy csókot lehet rá.
Aztán már a hatos kapu felé tartott. Útközben felvett pár számára érdekesnek tűnő brosúrát, és követte a férfit, aki a magánképhez vezette. A repülő hófehér volt, kapucsínó színű bőrülésekkel és saját bárszekrénnyel. A sofőrrel bemutatkoztak egymásnak, majd megkezdték a felszállást. Amikor emelkedett a gép, eszébe jutnak azok az alkalmak, mikor őket szállították – igaz, akkor katonai helikopterben ült. Egyre csak nőtt a távolság közte és a föld között, majd a felhők magasságában voltak, végül a felhők felett, így már nem láthatta a várost. A helikopterrel sosem mentek ennyire magasra – bár voltak esetek, mikor el kellett rejtőzniük –, nekik fontos volt, hogy folyton pásztázzák azt, ami éppen alattuk van. Már el is felejtette milyen unalmas a repülőgéppel való utazás: nincs kivel beszélgetni, sok időbe telik és még a kilátás sem üdítő. Mikor repültek egy-egy település felé mindig nagy volt az izgalom. Erősen kapaszkodtak a hevederekbe, és sosem volt csend, valaki mindig mesélt valamit a családjáról, vagy a hobbijáról. A téma meghatározatlan volt, az volt a lényeges, hogy tudják, van miért visszajönni, és nem szabad feladni. Egy gépben tízen fértek el egyszerre utasként. Mikor a veszélyes övezet felé értek a sofőr leengedte a hátsó ajtót, és egy zöld kapcsoló villant fel, ha megkezdhették az ugrásokat. Egymás után mentek, és mikor a levegőben voltak egy kört alkotva zuhantak tovább. Megtanították nekik, hogy hogyan lehet biztonságosan érkezni, ha kritikus magasságon belül engedik ki az ejtőernyőt. Nem volt egy sétagalopp. Kétszáz méter alá kellett menni, hogy minél előbb földet érjenek, de száz méter felett kellett maradni, ha nem akartak matricává válni. Mindig volt rajtuk oxigénmaszk, mert nem kaptak volna elég levegőt a helikoptert elhagyva, de ezt még út közben le kellett venniük. A sorrend egyszerű volt, de nehezen kivitelezhető. Ernyő engedése után élesíteni kellett a fegyvert, és ha szükséges célozni is. A talajra érkezés előtt két méterrel le kellett csatlakozni a táskáról, amiben az ejtőernyő volt, hogy még zökkenő mentesebben menjen a talpra érés. Az érkezés akkor volt tökéletes, ha rogyasztva volt a térd, nem feszítették az izmaikat és egyből harcképesek voltak, esetleg a lendület következtében bukfencet is csinálhattak. Shawn szerette a kihívásokat, így a lehető legalacsonyabban nyitotta ki az ernyőjét, ami mindig száz méter volt. Normál esetben, vagyis ha nem ennyire veszélyes a színt, nagyjából negyvenöt másodperc alatt érnek földet, Shawn ezt az időt tizenhétre redukálta le. Az egyik alkalommal elszámolta a távolságot, és nem tudott eléggé lelassítani, aminek egy bokatörés lett a következménye, de ő fittyet hányva harcolt tovább, meg kellett védenie a katonáit. Azonban a sérülés súlyos volt, és nehezen ment neki a mozgás, leginkább hátulról fedezte a társait, de ez nem volt elég. Meglőtték az egyiküket. Három golyót kapott mellkasba. Az érzés szörnyű volt, hogy miatta nem értek haza épségben. Shawn-nak volt egy fura szokása, és ha jobban belegondolt majdnem mindegyik katonának volt ilyenje, hogy tartottak magunknál egy fényképet arról, akihez vissza fognak menni. Shawn-é abban különbözött, hogy a csapatában meghaltak fényképeit tartotta magánál, hogy sose felejtse el őket, és hogy arra ösztönözzék, még kitartóbban harcoljon. Nincs sok kép szerencsére, csupán hat, ami ha jobban belegondol, nem olyan rossz arány ötévnyi háború alatt.
A repülőút nem lehetett több másfél óránál, amit szeretett volna pihenéssel tölteni. Nem tudta, mi vár rá, mikor leszállnak, így jobb frissen odamenni. Hátradöntötte a fejét és a szemét is behunyta. A gondolatai ide-oda cikáztak, mígnem megszólalt a hangosbemondó, hogy pár percen belül leszállnak.
Washington repterén a kedvesség és az udvariasság ugyan olyan volt, mint a torontóin. Egy férfi a terminálba kísérte, míg egy nő a parkoló felé terelte egy sötétített üveggel ellátott luxus szedánhoz. A sofőr a kocsi első ajtajának dőlve várakozott, és mikor meglátta a közeledő vendéget, egyből kihúzta magát, megigazgatta a fehér ingét, végül előrébb lépett.
– Hadd segítsek, uram – nyújtotta a kezét a nagyméretű válltáska után. Shawn arcán halvány mosoly jelent meg, majd visszautasítva a kedves szándékot a jármű felé lépett. A kocsiút maximum fél óra lehetett. Ez alatt az idő alatt Campbell a mellettük elsuhanó épületeket szemlélte, és menekülési útvonalat tervezett, ha esetleg szükséges lenne. A város modern volt, tele üvegből épült, hatalmas építményekkel, de akadt olyan utca is, ahol bódék csillogtak százaival a járdán, hogy hívogassák az arra járókat.
A sofőr lágyan fékezett, majd bekanyarodott egy hotel parkolójába. Miután mindketten kiszálltak, a férfi egy kulcsot, és egy borítékot nyújtott át, majd mondott pár instrukciót: a hatodik emeleten volt a szobája, korlátlanul használhatta a konditermet és a wellness részleget meg persze a kinti medencét, a grillezővel együtt. Ezek után pár perccel a parkolóba egy ezüstszínű Hummer állt be. A motor leállítása után kiszállt belőle egy kölyök egy csaholó német juhász kíséretében. Shawn sofőrje mosollyal köszöntötte, majd neki is adott egy kulcsot, de Shawn azt már nem hallotta, hogy mit mondott, mert már a fotocellás ajtón túl járt. Hívta a liftet, és nem sokkal később már a 6/A ajtó előtt állt.
– Helló – szólalt meg valaki mögötte. Shawn hanyagul hátranézett a válla felett, majd bólintott egyet köszönésképpen. A parkolóban látott kölyök már kezdett volna bele a beszédbe, de a katona megtalálta a kulcslyukat és egy szemforgatás kíséretében az ajtón túl volt. Nem volt szimpatikus neki a kölyök, így jobbnak látta, ha nem terhelik egymást.
Shawn csodálkozó tekintettel vette szemügyre a szobát. Tetőtéri kilátás, hatalmas franciaágy, erkély, ami félig a városra félig a hátsó udvarra néz, kis konyha és egy fürdőszoba tartozott hozzá. Az előtérben lehúzta a cipőjét, és még útközben kibontotta a borítékot. Egy nyomtatott személyre szóló levél volt benne. Elmagyarázta, hogy tízpercnyi sétára van az FBI központja, és hogy reggel nyolcra legyenek az épületben, mert megbeszélést kell tartaniuk az üggyel kapcsolatban. Ledobta a papírokat az étkezőasztalra, majd előkotort a táskájából egy melegítőalsót. Úgy döntött edz egy kicsit. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése