2018. február 1., csütörtök

Kezdetek!

Kedves olvasó! 

Köszöntelek a blogomon, ami újra megnyitotta kapuit sok-sok idő után. A téma nem sokban tér el a régitől, ám javítottam rajta egy kicsit. Úgy gondoltam a novellák és egyéb más gondolatok mellett, itt fogom összesíteni a hosszabb terjedelmű történeteimet is, mint egy általános fórumon. 

Szeretném ezt picit részletezni! 

A menüben láthattok egy Történetek menüpontot, ami egy leugró ablakhoz vezet. Itt találhatók azok a hosszabb terjedelmű írásaim, amiknek teljesen feleslegesnek gondoltam egy teljesen új blogot létrehozni. 

Mint látjátok, az adott almenüponthoz nem az egész történetet fogom feltölteni, hanem csak a részeknek a linkjét másolom, hogy átláthatóbb legyen az egész. Magát az írást normálisan fogom publikálni mint minden mást, szóval ha bármi felkerül, azt a főoldal mutatni fogja, nem kell össze-vissza keresgetni. 

Minden történet fent lesz Wattpadon is, ha valaki jobban szeret ott olvasni, és egy Magánsivatag-novellafüzér irományt is indítok, ahol a novellákat, és a kisebb terjedelmű, kevesebb részből álló történetek teszem fel.

A blog még tartalmazni fog személyes gondolatokat, kihívásokkal kapcsolatos bejegyzéseket és esetleg blog-, könyv-, és/vagy filmajánlót, természetesen ha van rá igény. Ezek csak és kizárólag a blogon olvashatók, szóval ne mulassz el ide is benézni.

Fontos! Egyszerre csak egy történetet fogok futtatni. Ez azt jelenti, hogy amíg fel nem kerül a prológus vagy az utolsó rész, addig nem fogok egy másik írást kezdeni. Ellenben, a novellák, és a személyes hangvételű, saját gondolatok bármikor publikálásra kerülhetnek.

Pinteresten táblákra vannak lebontva a történeteim, és oda mentem azokat a képeket, amik kapcsolódnak a történethez vagy ihletet adtak egy-egy jelenethez, hangulathoz. Ezeket a táblákat csak akkor teszem nyilvánossá, amikor az adott történet elkezdődött. Addig tudtok böngészgetni a Kedvencek között, amiben több szakaszt is létrehoztam témának megfelelően.

Remélem elnyerte a tetszésed!

Hamarosan jelentkezem! ;]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése