2019. január 18., péntek

10 day of you challange

Péntek!

És megint az utolsó utáni pillanatban posztolok. Pedig azt hittem időben elkezdem, de úgy látszik számomra az idő relatívabb, mint bárki másnak. Fogadjátok szeretettel ezt a néhány remek helyet, amit összeszedtem nektek. 

Lássuk!


∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞
Hat hely

[1.] Otthon és ágy
„Mindenhol jó, de legjobb otthon.” – tartja a mondás, és nálam ez teljes mértékben igaz. Szeretek itthon lenni, ténykedni valamin, olvasni, filmezni, vagy csak pihenni. A pihenésbe pedig beletartozik az alvás is, ami a kedvenc tevékenységem közé tartozik. A szobám ékköve egyértelműen a dupla ágyam, ami jobban belegondolva, simán helyet kaphatott volna a kilenc szerelem egyikeként.

[2.] Sípályák és hütte
Már 10 éves korom óta próbálom elsajátítani a síelés művészetét, és igaz csak évente tudom művelni ezt a tevékenységet, mégis az egyik kedvenc sportomnak nyilvánítom. Legelső alkalommal Bánkútra mentünk – mikor még volt elég hó – és ott gyakoroltuk a hóekét egy kisebb dombról lecsúszva. Felvonó akkor még fasorban sem volt, így mindig vissza kellett cammognunk a domb tetejére. A komolyabbnak mondható sípályákra Erdélyben merészkedünk fel, ahová rendszeresen jártunk vissza mindaddig, amíg tavaly úgy nem döntöttünk, hogy kinőttük a helyet, és ideje más vizekre evezni. Sok fancy hüttében jártam már, ahol fullos éttermi kaják vannak, a helyiek ételkülönlegességeivel, és standard menükkel, de szerintem a hütte az a kis kunyhó, ahol rusztikus berendezés fogad, és csendes, meghitt környezetben tudod szürcsölgetni a rumos forrócsokid extra tejszínhabbal a tetején. Ez a varázs elveszett a hegy tetejére épített éttermekkel, mert azoknak lehet hütte a neve, viszont már teljesen más funkciót tölt be.

[3.] Kávézók és könyvesboltok
Ezekhez a kis örömökhöz egyetlen hegyet sem kell megmászni, legfeljebb néhány sarkot sétálni. Nagyon szeretem a kávézóknak a hangulatát, a nyüzsgést, vagy éppen a nyugodt pillanatot, mikor alig vannak bent. Van néhány hely Debrecenben, amelyeket különösen kedvelek, noha lehet némelyik eléggé közhelyes. (Hirtelen ötlettől vezérelve írok is ezekről a helyekről egy cikket.) A könyvesboltok pedig hasonló jó tulajdonsággal rendelkeznek. Főképp nyugisak, és a magad kis csendességében bóklászhatsz a polcok között. Bele-beleolvasol olyan könyvbe, amelyik megtetszik, vagy átlapozol egyet, amelyikre már rég szemet vetettél. Remek időtöltés, és egy antikvárium vagy könyvtár is tökéletesen megfelel.

[4.] Uszodák és strandok
Általános iskolás koromban tanultam meg úszni, ahol heti három alkalommal jártam edzésekre. Tök jó sport, mert nem terheli meg az ízületeidet, ráadásul a szívedet is erősíti és végül, de nem utolsó sorban sok kalóriát lehet vele égetni. Mostanra egyre kevesebbszer jutok el az uszodába, ezért vesztettem a régi jó formámból, de terveztem, hogy veszek egy bérletet a vizsgaidőszak után. A strand meg ugyan ez, csak pepitába. Igaz, a csúszdákért nem vagyok oda, de szeretek napozni és semmit tevéssel tölteni a napot.

[5.] Várak és kastélyok
Ha egyszer önálló életem lesz, biztosan bejárom Magyarország összes várát és kastélyát, hogy felnőtt fejjel is megcsodálhassam azokat, amelyek még állnak. Szeretek épületeket fotózni, és ezek tökéletesen mutatnak képeken. A kastélyoknak a pompája, és a várak robosztus megjelenése lenyűgöző tud lenni. Tudni, hogy valaki élt és lakot ott, és mennyire más korszak volt akkor. Erről kellene szólnia a történelemnek.

[6.] Fővárosok és falvak
Írtam, hogy nagyon szeretek utazni, új helyeket bejárni és megismerni. Volt lehetőségem egy hónapot a fővárosunkban élni, és rengeteget jártam fotózni, hogy minél több helyre eljussak ez alatt a kevés idő alatt. Tetszett a nyüzsgés, hogy sosem alszik a város, bármikor kiülhettél egy hideg koktélra, ha ahhoz volt kedved. Biztos nem költöznék fel, de feljárni mindenképpen fogok, mert marad még elintézetlen dolgom, és kihagyott fotótervem. Minden esetre én vidéki vagyok, ahogy fővárosunkban fogalmaznának, mert minden, ami nem Pest, az vidék. És ezt kifejezetten utálom, mert lekicsinylő, és a legtöbb pesti „vidékről” költözött fel. Ezért inkább úgy használom, keleti vagyok. Sokkal tisztább a levegő, nincs akkora fényszennyezés, könnyűszerrel lehet csillagnézős estét tartani bármely napon. Biztonságos, és ha sötétedés után is kint maradsz, nem kell rettegned semmitől. Csend van. Se mentő, se zajos utak, csak a tücsökciripelés, és a kutyák vonyítása. Megvan ennek is a varázsa, bár közel sincs annyi szórakozóhely, és a kocsma is kilenkor bezár, de legalább több idő jut a személyes dolgokra. 
A.H.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése