Karácsonyi tragédia

Sziasztok! Egy régi történetemmel kezdném. Csak nyelvtani hibákat javítottam rajta, a tartalma nem változott. Remélem elnyeri a tetszéseteket, még ha nem is lett túl boldog. 

A.H.

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

A lány boldogsággal nyakon öntve nyitja ki a kaput, hogy akadály nélkül lépjen az éppen hazafelé tartó emberektől zsúfolt járdára. Kissé megigazítja a sapkáját, feljebb húzza a kabátjának a cipzárját, és útnak indul. A hűvös északi szél lágyan kap bele a hajába, ami ettől csiklandozni kezdi arcát. Csizmájának talpa alatt halkan ropog az éjszaka esett csillámló hólepel. A kocsik lassan, megfontoltan haladnak az úttesten. Mindenki figyel, nehogy baleset történjen, ami ilyenkor nem kis eséllyel előfordulhat. A lány a barátjához siet ennyire, szavakba képtelen lenne önteni, hogy mennyire örül annak, hogy hetek óta újra láthatja kedvesét, most hogy közeleg a karácsony. A távolság nem tenne jót egy kapcsolatnak, de köztük olyan erős kötelék van, amit nem látni minden sarkon. Az ügyvéd szakma nem egyszerű, így a lánynak ki kell állnia a párja mellett, hogy idővel – az egyetem után – akadály nélkül együtt lehessenek, és boldogan tervezgessék a jövőjüket együtt. Talán minden huszonéves erre vágyik, hogy szíve választottjával élje le életét.

Az emlékek vízesésként törnek át a lány gondolatain. Felidézi a régmúlt időket, mikor még csak ismerkedtek, amikor lopott csókokat váltottak, mikor már hivatalosan is jártak, és végül, de nem utolsó sorban a lánykérést. Önkéntelenül is mosoly csúszik a lány arcára, és a hüvelykujjával megforgatja az ezüstből készült jegygyűrűjét. Ezt a mozdulatot naponta többször is megismétli, akárhányszor csak eszébe jut a férfi, aki az ujjára húzta az ékszert.

Felemeli a fejét, kihúzza magát, és mélyen beszívja a jeges levegőt, hogy kicsit csillapítsa szíve erőteljes dobogását. Csupán három utcát kell még sétálnia, hogy megérkezzen. A gyalogosok legnagyobb örömére, újra havazni kezd. Valaki ernyőt húz, van, aki csak a kapucniját teszi a fejére. De a lány csak felnéz az égboltra, és ettől csak még csodálatosabbnak véli a találkozás pillanatát, ami hamarosan bekövetkezik.

A következő dolog, amire eszmél, az a meghitt téli délutánba hasító éles dudaszó. A tekintetét a csúszós útra szegezi, és a félelem pillanatokon belül megfagyasztja. Hallja, hogy kiabálnak az utcán lévő emberek, de ő képtelen megmozdulni. Csak nézi, ahogyan a hatalmas jármű átszeli a kettejük közötti rohamosan fogyó távolságot. Szíve dobogását a fülében érzi, és kényszeríti magát, hogy elálljon az útból, de csupán egy kis lépésre telik. Ajkai elválnak egymástól. Látja, amit a sofőr kalimpál az irányíthatatlan járműben, minden erején azon van, hogy visszaszerezze az uralmat a kocsi felett, de eredménytelen minden próbálkozása. Senki sem tudja megállítani a bekövetkezhetetlent.

A csapódás ereje végett a kocsi légzsákjai kinyílnak, megvédve a sofőrt a súlyosabb sérülésektől, de a lány helyzetét ez nem segíti egy cseppet sem. Pár méterre van a járműtől. A selymes havat a lány rubin vére színezi. A járókelők fejvesztve rohannak a járdán fekvő élettelen lány irányába, miután kissé feldolgozták a baleset szörnyű következményeit. Valaki mentő után ordít, míg egy másik a kocsiban ülő agg úrhoz siet. A történtek mindenkire sokkos hatást gyakorolnak, csendben próbálnak segíteni a sérülteken, csupán egy fiatal hölgy kétségbeesett hangja zendül fel, ahogyan a mentősöknek magyaráz. Nem telik el sok idő, bár óráknak tűnik, és már hallani, később pedig látni véli az egész utca a mentőautó érkezését.

∞ ∞ ∞ ∞ ∞

A kórház fehér, semmit mondó falai úgy suhannak el a rohanó férfi mellett, mintha csak egy kocsiban ülne és bámulna ki az ablakon. A fejét ide-oda kapkodja, csupán egyetlen egy szám jár a fejében: 315. Ez a sorszámú szoba rejti kedvesét, ahová minél hamarabb oda szeretne érni. Elrohan az egyik ajtó előtt, és csak futó pillantást vet a rajta lógó kis bilétára, majd mikor tudatosul benne a látott szám, megtorpan. Mielőtt feltépné az ajtót, habozik. Nem tudja, mire számíthat, mi várja majd bent. Mély levegőt vesz, az ajtót pedig úgy rántja ki, hogyha az zárva lett volna, akkor is bejut.

Ami a szobában fogadja, egy kis ideig lebénítja. Az ágy teljesen üres. Tekintete cikázik a helyiségben, és nem tuja mi tévő legyen. A levegőt zihálva veszi, mellkasa gyorsan emelkedik. A fekvőhely széléhez sétál és összetörve zuhan a matracra. Kezét végigsimítja a huzaton, majd a tenyerében összegyűri az anyagot és hatalmas erővel üt rá. Fizikai fájdalmat nem érez, mivel az ágybetét tompítja. Elkésett!

Az emlékek fájdalmasan ütik fel fejüket gondolatai tengerében. Még gimiben kezdődött az egész. Tisztán emlékszik a napra, mikor megpillantotta a gyönyörű lányt, amint a focipálya mellett elhaladva a főbejárat felé igyekezett. Az egyik csapattársa rá ordított, hogy ne csajokat bámuljon, épp vesztésre állnak. De ő nem törődött tovább a játékkal, addig követte a szemével a lány útját, míg az épület ajtaja be nem csapódott mögötte. Ettől a pillanattól kezdve mindig a nyomában volt. Halványan elmosolyodik, mikor eszébe jut zavarba hozó próbálkozása, miként magára szerette volna hívni a lány figyelmét. Az első randijuk napját úgy izgult, hogy elront valamit, de ez nem következett be. Minden csodásan alakult, és innentől egyenesen ívelt felfelé a köztük lévő kapcsolat. Hétvégenként moziba vagy színházba mentek, de volt olyan alkalom is, mikor egy komolyzenei koncertet látogattak meg. A kedvenc helyük az egyik közeli parkban volt a csónakázótó, aminek egyik partján egy hatalmas fűzfa terebélyesedett. Az ágai szerteágaztak, így könnyűszerrel fel lehetett mászni rá, ezt pedig ki is használta a fiatal pár. Naphosszakig ültek a fán, és beszélgettek, felölelve minden témát. Ekkor jelentette ki a lány, hogy az apja szívesen megismerné a fiút. Tinédzser fejjel, a fiúk általában nem szívlelik az apukás, ismerjük meg jobban a lányunk kérőjét-vacsorákat, ezért Ted sem mosolyogva fogadta a hírt. Azonban túltette megát a kezdeti meglepettségen, és elment arra a bizonyos vacsorára.

Ted arcán keserédes mosoly jelenik meg, mikor felidézi a találkozás pillanatát. Nem mondaná magát félősnek vagy beszarinak, de mikor a ház ura ajtót nyitott neki, nem sok kellett, hogy fejvesztve rohanjon el, olyan messze, amennyire csak tud. De mikor meglátta barátnőjét, összeszedte magát, és bátran kezet fogott leendő apósával – bár akkor ez még tervben sem volt. A vacsora a lehető legjobban sikerült. Kyra édesanyja remekül főz, és közös témát is talált az ház urával, ami nem más volt, mint a kosárlabda.

Gondolatmenetét a kórterem ajtajának kitárása zavarja meg. Fejét hirtelen felkapja, és mikor meglátja a fehér köpenyes, sötét hajú orvost, fel is pattan a helyéről. Várakozó tekintettel mereszti szemeit a doktorra, aki még a kezében lévő lapokba temetkezik, majd mikor észreveszi, érdeklődve tekint az idegenre.

- Hogy van? – lép egyet Ted, hogy közelebb legyen a férfihez, hátha ezzel szóra bírja. A doktor még mindig érdeklődve mered Tedre, és mikor rájön, kivel is van dolga, hangot ad gondolatainak.

- Á, maga a férj.

- Vőlegény – javítja ki a hibát Ted, de az orvos nem veszi tudomásul, újra a mappájába néz. Lapozni kezd benne, majd mikor a kívánt oldalra ért, olvasni kezd.

- Kyra… Gilmore? – formálja át a kijelentését kérdéssé, mire Ted bólint egyet. – Éppen a hármas műtőből hozzák ki. Agyrázkódást diagnosztizáltunk nála, valamint több csontja is súlyosan tört. Van esélye a túlélésre – emeli fel a fejét, és biztatóan a férfire mosolyog. – A pillanaton belül itt lehetnek.

- Köszönöm.

Ted követi tekintetével az orvost, míg elhagyja a kórtermet; majd kisétál a folyosóra, hogy onnan lesse menyasszonyának érkezését. Nem telik el sok idő, a közlekedő végén lévő kétszárnyú ajtó kivágódik, és két orvos és egy ápoló tol egy gurulós kórházi ágyat. Mikor a szoba elé érnek, íves kanyart vesznek, és bemennek a helyiségbe. Tednek ekkor van egy szempillantásnyi ideje végigmérni a lány állapotát.  A látványtól kisebb sokkot kap. Kyra bal lába be van gipszelve, a bordáinál kidudorodik a ruha a fásli miatt, a feje pedig körbe van kötve gézzel. A fiú megrökönyödve áll az ajtóban, és szinte pislogás nélkül néz maga elé. Kisvártatva az ott dolgozók kijönnek a kórteremből, maguk előtt tolva az üres ágyat, majd el is tűnnek a folyosó végén. A férfi egy pillanatig habozik, de végül erőt vesz magán és besétál a kedveséhez. Nem igazán tudja, mi tévő legyen. Csak áll az ágy mellett, és bágyadtan tekint a rajta fekvő lányra. Kedves, máskor mindig mosolygós tekintetét most nem láthatja, akár csak egy pillanatra, hogy megnyugodhasson tőle. Közelebb lép, és kezét a sebhelyekkel tarkított arcára simítja. Bőre túlságosan fagyos, és ettől Ted is hidegnek érzi a kezét. Mély lélegzetet vesz. Szemeit lehunyja, majd szaggatottan kifújja a levegőt.

A látogatóknak kihelyezett kényelmetlen fotel karfájáért nyúl, és közelebb húzza azt, hogy le tudjon rá ülni. Kezeit Kyra tenyere köré kulcsolja, de óvatosan, nehogy kárt tegyen az infúzió miatt beleszúrt tűben. A homlokának támasztja a kezeiket. Próbálja kontrollálni a gondolatait, de nem sikerül neki. Ide-oda cikázik a fejében a múlt, a jelen és az elképzelt jövő. Ezen a héten kezdték volna el az esküvői készülődéseket. A meghívó sablonok már megérkeztek, csak annyi dolguk lett volna, hogy kiválasszák a megfelelőt. Mindezek után jött volna a menü, az ülésrend és a ruha. Bármekkora a hiedelem, hogy a vőlegény nem láthatja a szertartás lőtt a mennyasszonyt a kiválasztott ruhájában, Kyra szerette volna, ha Ted vele megy el vásárolni. A férfi agyában rengetegszer átfutott már a gondolat, hogy hogyan festene szíve választottja a ruhakölteményben, és ez most sincs másként. A lány karcsú testét finom, fehér anyag fedi. A szoknyarész hatalmas és abroncsos, így víz fodorként omlik a lány lábai köré. Hullámos barna haja természetesen hullik a vállára. Tincsei között csillogó kontytűk díszelegnek. Fejét Ted felé fordítja. Szemei ragyognak, mosolya pedig a legőszintébb mosoly, amit valaha láttatni vélt. Óvatosan letipeg a porondról, nehogy baja essen a ruhának, és a férfi elé áll. Nem szólal meg, de tekintetében látszik, hogy nagyon kíváncsi, hogyan áll rajta a ruha. Ted kedvesen elmosolyodik, és annyit mond, hogy gyönyörű. A lány halvány pírt kap, majd egy csók után visszasétál a tükör elé, hogy ő is jobban szemügyre vegye.

De mi ez a sípolás? Ez egyáltalán nem illik egy szalonhoz.

Ted hirtelen felkapja a fejét, és csak ekkor tudatosul benne, hogy egy kicsit elbóbiskolt. A sípolás nem más, mint az EKG monoton hangja. A képernyőn egyenletes vonal húzódik végig. Ted szíve kihagy egy ütemet, majd háromszoros gyorsasággal kezd újra verni. Felpattan a székből, és már segítségért kiáltana, mikor az orvos berohan az ajtón. A tekintete csak egy pillanatra találkozik a Tedével, de ez elég volt ahhoz, hogy a férfiben a helyére pattanjon valami. Nagy gáz van. A doktor hamar szabaddá teszi a lány felsőtestét, és ezután nem sokkal csatlakozik hozzá egy nővér is. A doktor a kezébe veszi a defibrillátort és miután közli a töltés mértékét, szinte ráordít a segítőjére, hogy tessékelje ki Tedet. A férfi megrökönyödve figyeli, ahogyan a szerelme életéért küzdenek. Eleinte nem is érzi a nővér fogását a karján, és a szavakat sem hallja. Teljesen elhomályosul minden, és képtelen felfogni a történéseket. Egyre távolabb és távolabb érzi magát Kyra-tól. Folyton csak azt hajtogatja, hogy mentsék meg, majd bezárul előtte a 315-ös szoba ajtaja. Bágyadtan mered a szürke falapra, és még most sem hajlandó elfogadni a tényt, hogy a menyasszonya az életéért küzd.

Az idő csak telik. Eddig még senki nem jött ki. Ted az ajtó előtti székre roskadva várja, hogy megtudjon valamit. A térdén támaszkodik, arcát pedig a tenyereibe temeti, és csak gondolni sem mer arra a lehetőségre, hogy… Igen, arra! Nem történhet meg vele ilyen szörnyűség. Képtelen lenne feldolgozni.

Valaki halkan megköszörüli a torkát nem messze Tedtől. A férfi tekintetét az orvos felé fordítja. Feláll a székről, és szembefordul a meggyötört arccal. Tudja, Ted szavak nélkül is tökéletesen kitalálja a doktor gondolatait. Nem tudták megmenteni.

Az orvos szóra nyitja a száját, de elsőre nem jön ki rajta semmi. Megköszörüli a torkát, és ahelyett, hogy kimondaná a gyötrő valóságot, csak annyit suttog: - Részvétem. - Ted ereiben szinte megfagy a vér. Bárgyú tekintettel mered maga elé. Próbálja megérteni, vagy csak felfogni a dolgokat, de ilyen helyzetben ez elég nehéz. Ilyenkor az agy szinte képtelen elfogadni, hogy már nincs az élők között az, akit mindennél jobban szerettünk. Az orvos Ted vállára teszi a kezét, hogy kissé megnyugtassa, de nem sok sikerrel jár. A férfi magába zuhan, és ismét a széken köt ki. Már nem is próbálja leplezni bánatát. A könnyek utat törnek maguknak, és kegyetlenül folynak le az arcán, maga mögött hagyva a nedves csíkot. Ted lassú mozdulattal letörli a könnyeit, majd fájó szívvel tudatosul benne, hogy most vesztette el egy darabját.