Osztálykirándulás

a v a g y   a z   é v   l e g r o s s z a b b   i d ő s z a k a !

Gyönyörűséges, szinte már vakító napsütésre eszmélek. A boltozaton a ragyogó, hatalmas égitest úgy bukkan fel a horizont távoli határán, akár egy pajkos kislány egy korhadt fa mögül a nyugodt erdőben. Egy szürke, nagyon kemény sziklaszirten ülök, és csak tanulmányozom, ahogy a sugarak minél többet fednek fel önmagukból. Nem csupán a Nap kel, szépen lassan éled minden. A távoli erdőből hallatszanak a fiatal madarak játékos énekei, a lusta bogarak lassú zümmögései, és a sekély vízben élő apró halak játszadozásának zajai. Az érzés, hogy egymagam vagyok, távol a civilizációtól, csak a természet és én, felemelkedően hat rám. A tükörhöz hasonló, színtiszta víz vakítóan veri vissza a Nap első sugarait, és ahogy telik az idő, egyre többet s többet. Bár meg tudnám örökíteni ezt a természeti csodát, hogy az egész világnak megmutathassam, miről maradnak le. A tenger halkan, nyugtatóan morajlik. Lenézek a lábam alá; a hullámok a sziklának csapódnak, és abban a minutumban, amint nekiütköznek, össze is törnek, majd lassan megfontoltan húzódnak vissza, hogy a folyamat ismét végbemehessen. A kősziklát tengeri csillagok és korallok színezik be. Hirtelen kedvem támad közelebbről megszemlélni. Mintha csak valaki meghallotta volna imám, lökést érzek a hátamon és már zuhanok is. A következmény nem izgat; csupán arra vágyom, hogy megnézhessem a természet alkotta földi csodának az egyik termékét. Már közel vagyok a sziklához. Félő, hogyha nem lassítok, nekicsapódok és ez az utolsó dolog, amit látok. De erre nem kerül sor… A hullám újra megszívja magát sós vízzel, és a sziklaszirt felé tart. Már közel sem tűnik, olya barátságosnak, mint odafentről, most sokkal inkább dühös. És ez a veszedelmes harag lepi be teljes valóm. A vízbe esek. De ez most más! Ez nem olyan, mint a többi álmom, ez valós. Fuldokolva emeltem fel a fejem, aminek következtében a víz az arcomba csorgott. A reakció nem más, mint öblös, mérhetetlenül mélyről jövő röhögés. A jobb kezemmel kisepertem az arcomból a vizet, míg a ballal feltornáztam magam. Csodálkozva eszméltem rá, hogy egy mini felfújható medencébe löktek bele, amit az ideiglenes ágyam mellé helyeztek. A nevetés csak nem hagy alább, és a legelső gondolatom az, hogy MÉRHETETLENÜL UTÁLOM AZ OSZTÁLYKIRÁNDULÁSOKAT!!!

∞ ∞ ∞ ∞ ∞

Amint rendbetettem magam, ami annyit tesz, hogy kicsavartam a ruháimból a vizet és átöltöztem, gyors léptekkel indultam az ebédlő felé. Az oda tartó út folyamán, szerencsére senkivel sem találkoztam. Ez eddig még nem is lett volna probléma, de a baj ott kezdődött, amikor kinyitottam az ebédlő ajtaját. Én balga ráléptem a küszöbre, ami be volt kenve valamivel, és olyat estem, amit még egy kaszkadőr is megirigyelt volna. A szemüvegem lerepült a fejemről, és messze ért földet, míg kezemmel az ütközés erejét tompítottam. A helyiségben hirtelen még a lény zümmögését is lehetett hallani, de amint az osztály felfogta, hogy mi is történt, úgy bukott ki belőlük a nevetés, akár a forró láva a vulkán gyomrából. Az ofő természetesen odajött hozzám, és bűnbánó tekintettel nyújtotta át szemüvegem, amit egyből fel is vettem. Az önbecsülésem már így is a béka segge alatt van, szóval ez a kis incidens, nem oszt-szoroz. Feltápászkodtam a földről, és az ablak melletti asztalhoz mentem. Utálok fiú osztályba járni, de egy pozitívum azért itt is akad. Az osztályfőnöknek van egy lánya, aki elsétálva az összes nagyképű srác mellett, egyenesen az én karjaimba borult. Mondhattok bármit, szánalmas, amiért az ofőm lányával járok, de ha csak egyszer is szemetek elé kerülne megbabonázó szépsége, véleményetek rohamos változásnak indulna.

Tehát leültem az asztalhoz. Ashley kezét óvatosan az enyémre fektette, és kényszerített, hogy nézzek rá. Felemeltem a fejem és feltoltam a szemüveget az orrnyergemen. Szemében aggodalom ragyogott, amit néha nehezen bírok megérteni, mivel immunis lettem az ilyen csesztetésekre.

- Jól vagy? – szólalt meg halkan, és észrevehetetlenül még közelebb hajolt. Tekintete már közel sem az előző érzelmeket tükrözte: dühös volt. Szinte hallottam a szitkozódó szavakat a fejében, amiket természetesen nem mondott ki.

- Jól – feleltem kurtán, és megpróbálkoztam egy mosollyal is, ám eléggé gyengén sikerült. Ashley nem hitt nekem, de nem firtatta tovább a témát. Elvette a kezét és folytatta a befejezetlen reggelit. Sajtos pirítós és citromos tea. Az étvágyam is elment.

A tányér egyik feléből a másikba tologattam az akkora már kihűlt kenyérszeletet, mikor az osztályfőnök tapsolt kettőt, hogy magára vonja a srácok figyelmét és bejelentse, hogy elhagyhatják a helyiséget, amennyiben végeztek az étkezéssel. És pakolják össze a cuccukat, mert a busz fél órán belül megérkezik. Akár egy megbokrosodott ménes, úgy rohantak ki a fiúk az udvarra, mivel eszük ágában sem volt pakolni. Illedelmesen megköszöntem a reggelit, bár nem ettem semmit, és kisétáltam az ebédlőből. Egy ideig néztem a zsúfolt focipályát, ahogyan egymás lökdösve rúgták a bőrt, végül meguntam és az árkádok alatt a szobák felé vettem az irányt. Feltoltam a szemüvegem, és a kezeim a zsebembe mélyesztettem. Lassan, komótosan pakoltam egyik lában a másik után. Három csodás nap a természet lágy ölén. Mit ne mondjak… annyira csodás sem volt, igazán három napnak sem mondható, és még csak nem is ültünk a természet ölében. Igaz, hogy a közelben van egy kisebb erdőnek nevezett rész, ahol első napon számháborúztunk csapatépítő gyanánt, és egy nagyobb domb is van 5 percnyi sétára, amit megmásztunk előző nap, de még sem olyan, mint amit az ember elképzel a természet lágy ölén címszó alatt.

Nem tudom tovább folytatni a gondolatmenetem, mivel a focipálya felől valaki torkaszakadtából azt üvöltötte: VIGYÁZZ! Egyetlen egy olyan dolog van, amit ilyenkor tilos csinálni, a hang irányába fordulni. Én megtettem! Ezt a kiabálást nem véletlen használják veszélyt jelző dolgok felhívására. A labda egyenesen felém repült, és nem tudtam kitérni előle, csupán csak a fejem fordítottam el, ami némiképp javított a helyzetemen, mert így legalább a szemüvegem nem passzírozódott bele a képembe. Bárki is rúgta a labdát, szörnyen elemében lehetett, mivel az arcomon éreztem égető csípését. Nem lepődtem meg, mikor az egész csapat hangos röhögésben tört ki, ami véletlenül sem hagyott alább percek múltán sem.
Gyorsan felvettem a földre esett szemüveget, megtöröltem a lencséit a pólóm szélében, és a fejemre helyeztem. Kinyitottam a szobaajtót, ami két éjszakáig a lakhelyem jelentette, de mielőtt a lábam is betehettem volna, valaki megfogta a karom és megállásra késztet. Először azt hiszem valamelyik osztálytársam az, de amikor gondoskodó kezek simítottak végig pirosló arcomon, tudtam, hogy Ashley jött utánam. Szemei csibészesen ragyogtak, és az a tipikus most mutasd meg nekik nézéssel szuggerál, mint minden csók előtt, amit nyilvánosan váltottunk. Egy pillanatra megszakítottam a szemkontaktust és az osztály többi tagja felé fordítottam a fejem. Még mindig a térdükön, vagy épp egymás vállán támaszkodva röhögtek, és ekkor eszembe jutott valami. Rajtam kívül csupán Marknak van barátnője, és jelen pillanatban neki sincs itt. Úgy igazán most először égett fel bennem a bosszú halovány fáklyája.
Figyelmem ismét barátnőmnek szentelem, és időt sem hagyva további várakozásra, közre fogtam Ashley arcát, és ajkaim az övére tapasztom. A csók szenvedélyes volt, tele energiával és erővel. Éreztem, hogy barátnőm szája mosolyra húzódik, de ez egyáltalán nem gátolt minket, inkább fokozta a hangulatot. Nyelvemmel lassan érintettem meg alsó ajkát, amire ő engedélyezve kérésem, szétnyitotta a száját. Kezeimet végigvezettem a hátán, majd derekánál állapodtam meg, ahol egy apró mozdulattal azt a kis rést is eltüntettem, ami köztünk volt. Ujjaival beletúrt a hajamba, amitől teljesen kirázott a hideg, majd a tarkómnál összekulcsolta azokat. Nyelvemet az övének nyomtam, és abban a pillanatban az az erős késztetés fogott el, hogy ha megfulladok is, akkor sem engedem el a lányt. Ám oxigén nélkül elég nehéz létezni, így Ashley megszakítva a kapcsolatot levegőért kapkodott, ahogy én is. Homlokomat az övének támasztottam. Szeme sarkából a röhögő, illetve már a döbbent focicsapatra nézett, és örömmel konstatálta, hogy tud még meglepetést okozni. A fiúk zavartan néztek egymásra, nem tudtak mit kezdeni a helyzettel. Ashley egy puszit nyomott az orromra, és kezeit leengedte, miközben pedig a mellkasomon simított végig. Mondani szeretett volna valami, de édesapja félbeszakította. Kicsapta az ebédlő ajtaját, és kissé ingerülten ordított rá a fiúkra.

- Irány pakolni, itt a busz! Siessetek! – Ezzel le is tudta a fenyítést, és már indult is a saját cuccáért, hogy a bejárathoz vigye.

- A buszon találkozunk – mondta Ashley, majd megfordult, és ő is a bőröndjéért ment.

A szobában mindenki ordítozva pakolászott. Most nem voltak hülyülések, piszkálások, inkább csak a ruháik hollétük felől érdeklődtek. Az egész osztály arra törekedett, hogy minél kevesebb idő alatt tudják elpakolni a cuccaikat. Nem mondom, hogy egyszerű volt nekik, de megpróbálkoztak a lehetetlennel. Tíz perc múlva egytől egyig a kapu előtt álltunk és a táskákat, bőröndöket pakoltuk be a busz hatalmas rakterébe.

Az elsők között léptem fel a buszra, ezért középtájt foglaltam helyet. Szépen lassan telt meg a busz belseje, és szinte egy örökkévalóságnak tűnt mire elindultunk. Ashley majdnem utolsónak szállt fel. Mögötte Danny kullogott, és kicsit sem leplezte, hogy az én barátnőm hátsóját stíröli. Amikor az általam elfoglalt ülés mellé ért, kacéran rám nézett, majd ráütött Ashley fenekére. Fogaimat összeszorítva próbáltam nyugodtan tűrni a történteket. Danny kétszer akkora, mint én, simán laposra ver, ha úgy támad kedve, így inkább nem szeretnék összetűzésbe keveredni vele. De persze Ashley ezt nem tűrte. Gyorsan megfordult a tengelye körül, és szúrós tekintettel bökött rá Danny mellkasára.

- Ha még egyszer ezt csinálod… - szűrte ki a fogai között.

- Akkor mi lesz? – nevetett fel kényszeredetten a támadó. – Megvéd a pasid? – mondta gúnyosan. Akik szem- és fültanúi voltak az előbbi jelenetnek hangos nevetésben törtek ki. Ashley mit sem törődve az osztálytársakkal, beült mellém, kezét pedig összekulcsolta az enyémmel. Már egy ideje az ablakon néztem ki, nem akartam, hogy Danny bármit is kritizáljon, és miután learatta a babérokat húzzon el a francba, de azért hagytam Ashleynek, hogy megfogja a kezem. Csalódott voltam. Bármi történhet a barátnőmmel, és én képtelen lennék megvédeni őt. Kínos! Ashley persze észrevette, hogy nem nagyon dobott fel a hazaút gondolata, így szabad kezét az állam alá csúsztatta, és kényszerített arra, hogy a szemébe nézzek. Minden egyes alkalommal, mikor csillogó íriszébe meredtem, ráeszmélek, hogy a Danny-fajta nagymenő, hugyagyú férgekre magasról tesz, és nem érdekli más, csak én.

- Szeretlek – suttogta halkan, annyira halkan, hogy én is csak a szájáról tudtam leolvasni. Ajkaim halvány mosolyra húzódtak. Átkaroltam a vállát, és lágy puszit nyomtam a homlokára.

- Én is szeretlek – válaszoltam. A jármű végre elindult, és már csak órák kérdése, hogy otthon legyünk. Zötyögve haladtunk a kis utcákon, még rá nem kanyarodtunk az autópályára, és normál tempóra nem váltva hasítottuk a betont. Ashley fejét a vállamra hajtotta, én pedig nyugodtan húztam magamhoz közelebb. Lepillantottam barátnőm békés arcára, és rájöttem, hogy mindenhol jó, de a legjobb, ha hazafelé tartok, és Ashley mellettem van!