2018. július 10., kedd

Könyvmolyok Booktage

Helló!

Erre a remek kihívásra Kykky hívott meg, és amint annyi időm lett, mint a tenger, bele is kezdtem a kérdések megválaszolásának. Hálás köszönet neki, hogy gondolt rám. ^^

Lássuk is a válaszokat!

Utóirat: most vettem észre, hogy Henna is jelölt a kihívásra, de elfelejtett chatben figyelmeztetni, ezért úgy gondoltam, én küldöm el neki a taget, de úgy látszik megelőzött. Még szerencse, hogy rátaláltam, így meg tudom neki köszönni a kedvességet. Köszi! :3

∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞

[1.] Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?
Pontosan nem emlékszem, hogy milyen évben volt, de tudom, hogy általános alsó osztályába jártam, mikor beneveztünk egy Barátunk a könyv olvasópályázatra. Kaptunk egy könyvet, elolvastuk, utána pedig egy feladatlapot ki kellett tölteni, amiben kérdéseket tettek fel a könyvről. Nagyon izgalmas, és szerintem remek ötlet, hogy a kisebbek hamar megszeressék az olvasást. Ráadásul egy ilyen versenyen találkoztam az adott könyv írójával, szóval dedikált példányom van.

[2.] Általában hol olvasol?
Az ágyamban, nekidőlve a támlának. Ha úton vagyok, akkor tömegközlekedési eszközön, ha pedig várok valakire, akkor egy padon. Néha az íróasztalomnál is, de az tényleg nagyon ritka alkalom. Igazából bárhol tudok olvasni, és külön pozitívum, hogy a zaj sem zavar, mert ki tudom zárni, hogy csak a könyvre koncentrálhassak.  

[3.] Egyszer szigorúan egy könyvet olvasol, vagy jöhet egyszerre több is?
Hát, igen. Meghatározó téma. Sajnos, szoktam félbehagyni könyveket, és egy másikhoz nyúlok, ha ahhoz van kedvem. Így talonban marad az egyik, míg a másikat nyűvöm, de visszatérek az elsőhöz, és befejezem. Szóval nem tartom be az egyszerre egy szabályt, de törekszem rá.

[4.] Melyik a kedvenc műfajod?
Nincs kedvenc műjajom. Szeretek többet, de sosem gondoltam egyikre sem, mint kedvenc. Nagyon szeretem a lágy, könnyed tiniregényeket, az elgondolkoztató detektívtörténeteket, a klasszikusokat, a pszichológiai könyveket. De szeretek néhány író által felvázolt világot is: Darren Shan és Stephen King magasan vezetik a kedvenc listát.

[5.] Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?
Hm… azt hiszem nincs. Biztos van olyan könyv, ami nem igazán nyerné el a tetszésem, de megpróbálkoznék vele. Szerintem még nem jöttem rá, mi ez a műfaj. Ó, megvan! A kötelező olvasmányokat a világért sem akartam elolvasni. Bár tervezem, hogy újra nekifekszem. Majd meglátjuk, mennyire erős ez az elhatározás.

[6.] Van kedvenc könyved?
Ugyanaz a helyzet, mint a kedvenc műfajnál: nem hinném, hogy van kedvencem, viszont van olyan, amit nagyon szerettem.
Darren Shan – Vámpír könyvek
Rejtő Jenő – Az elveszett cirkáló
Nagy Katalin – Rendhagyó emlékkönyv
Philip Zimbardo – Pszichológia mindenkinek
Joss Stirling – Lélektársak sorozat
Igen, van egy kis lemaradásom jó könyvek terén, és igyekszem pótolni őket.

[7.] Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Azt hiszem az Alkonyat-tetralógia negyedik részét, a Hajnalhasadást, ami 761 oldal. Ritkán olvasok ilyen gigamega könyveket, de mindenféleképpen megdöntöm ezt a számot, egy tartalmasabb könyvvel.

[8.] Milyen könyvet vettél utoljára?
Joss Stirling – Summer. De általában csak összeszedünk egy listát, és rendelünk Bookline. Így egyszerűbb, és kedvezmény is szokott lenni.

[9.] Jelenleg mit olvasol?
Sajnos félbe maradt egy könyvem olvasása, így újra elkezdtem Kiss Attilától az Altináj című könyvet. Nagyon régen olvastam a második részét, és már rég a listámon volt az első, szóval épp itt az ideje, hogy befejezzem.

[10.] Hol veszed a könyveidet?
Mint már említettem Bookline rendelés szoktam leadni, de szívesen járok antikvárba, és a Librit is látogatni szoktam, ha keresek valami új dolgot.

[11.] Előrendeltél már valaha könyvet?
Igen. Ezer éve meg akarom szerezni A búra alatt könyvet, de még mindig nincs nálam, szóval nem igazán van szerencsém. (Akinek van eladó, írjon. :P)

[12.] Hány könyvet veszel havonta?
Ez eléggé változó. Néha hónapokig semmit nem veszek, utána pedig akár több könyvet is egyszerre. De van, amikor csak könyvtárba megyek, könyvesbolt helyett.

[13.] Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Szeretem őket, mert vannak pénztárcabarát darabok, valamit olyan példányok is megtalálhatók a polcon, amiket már nem nyomtatnak. Teljesen megéri a dolog.

[14.] Egymás mellett tartod a már elolvasott és az elolvasásra váró könyveidet?
Persze. Nem teszek különbséget közöttük. Természetesen az ágyam melletti kis szekrényen azok sorakoznak, amiket el szeretnék olvasni a közeljövőben, de a könyvespolcon vegyesen vannak.

[15.] Az összes könyvedet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?
Természetesen, máskülönben, miért vettem volna meg? Persze vannak régebbi könyvek is, de a szobámban olyan könyvek vannak, amik érdekelnek, vagy valaki ajánlotta.

[16.] Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Valószínűleg a polcomon maradnak. Majd egyszer biztosan kiselejtezem őket, és eladom, vagy elajándékozom. De ki tudja, lehet, el akarom majd olvasni. Bár ha biztosra tudom, hogy soha, de soha nem nyitom ki még egyszer, akkor továbbadom.

[17.] Adományoztál már könyvet?
Ha a tankönyvek számítanak, akkor igen. Visszavittem őket a gimi könyvtárába, hogy használják ők, ha kell nekik. Más könyveket viszont, nem.

[18.] Volt már könyvstopod?
Igen. Néha az időm, a tanulnivalóm és más elfoglaltságom miatt nem engedi meg az olvasást, így leteszem egy időre. De utána újult erővel folytatom.

[19.] Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van?
Túl sok…? Könyvből lehet egyáltalán túl sok? De amúgy, viszonylag kevés saját könyvem van. Csak az olyanokat veszem meg, amik igazán érdekelnek, vagy nagyon megtetszik. Kicsit félek attól, ha esztelenül vásárolnám a könyveket, sok lenne az olyan, ami nem jó, így általam nem kedvelt könyvek sokasága sorakozna a polcon.



Kihívottak:
Samantha Row (akinek, ha egyszer lesz működő blogja, behajtom az összes kihívást)
Ginny Deliza
A.H.

4 megjegyzés:

  1. Szia!

    Örülök, hogy kitöltötted, jó volt olvasni a válaszaidat. Én is jártam a Barátunk a könyv versenyeire, amíg csak lehetett. Nagyon szerettem a feladatokat és mindig olyan jó könyvjutalmakat kaptunk. :3 Egyszer egy képregény rajzolós feladatnál különdíjat is kaptam. :D
    Nagy Katalint én is szeretem. :3
    És éljenek az antikvár kedvelők! :D

    Üdv: Kykky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia.
      Több közös van bennünk, mit azt gondolnánk. És biztosan nagyon szép rajz lehetett, ha a különdíjat is bezsebelted. Gratulálok hozzá innen is. :)

      Anne

      Törlés
  2. Szia!
    Köszönöm, hogy kihívtál, nagyon jó kis kérdések ezek és tetszettek a válaszaid, a legtöbbel egyet is értek: az antikvárium jó hely, könyvből pedig sosincs túl sok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed a kihívás. Jó szórakozást hozzá. :)

      Törlés