2019. január 14., hétfő

10 day of you challange

Helló! 

A cím eléggé árulkodó. Egy rövid kihívásba kezdtem, hogy jobban elmerüljek, és visszarázódjak a blog világba. A google-ban találtam a kihívást, és onnan is nyúltam le a képet, szóval bárki viheti, aki hasonló dologba szeretne kezdeni. Én kicsit különlegesen értelmeztem a szabályokat (nincsenek szabályok), mivel az lenne a lényeg, hogy gyakoroljam az írást, és persze, hogy megismerjük egymást. Remélem elnyeri a tetszéseteket, és ti is belevágtok!

Lássuk!


∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞ ∞
Tíz titok

[1.] Első fejléc-szerűség
Még nagyon kezdő voltam, amikor az egyik történetemnek szerettem volna készíteni egy fejlécet. Gondosan összeválogattam a témához illő képeket, kerestem karaktereket és valami olyan textúrát, amire ezeket rápakolhatom. Valószínűleg életemben először nyitottam meg a photoshopot, de legalább áttetsző hátteret választottam fejlécalapnak. Gondosan kivágtam a lány karakterét, majd a fiúét is, végül még rátettem egy láncos órát, amivel semmit nem csináltam. Igen, ennyi! Egy áttetsző háttéren három figura. Borzalmasan amatőr volt, és szerencsémre sosem látott napvilágot, csak a kulisszák mögött nevettünk jót rajta. Próbáltam megkeresni, hogy ti is jól szórakozzatok, de sehol nem találom. Talán képes lennék még egyszer megteremteni a művet, de inkább nem égetem le magam.

[2.] Amiért nem lett a tesi a kedvenc tárgyam
Általános iskola felső osztályában kezdődött az egész, amikor az alsós tanítókat felváltották a tanárok, és legnagyobb pechemre egy túlbuzgó oktatót kaptam. Nem voltam élsportoló, és a talajtornát kifejezetten utáltam. Az ötvenes éveiben járó, picit szadista hajlamokkal rendelkező Jutka néni mindenáron ki akart ugrasztani a barlangomból. Kézenállást gyakoroltunk. Volt két segítő mellettem, hogy elkapják a lábam, és a magasba emeljék, hogy nagyjából szabályos legyen a gyakorlat. Ám tornatanárom úgy gondolta egyedül is simán képes vagyok megtartani magam. Elengedték a lábam, én pedig annyira megrémültem, hogy helyben összerogytam. Olyan szerencsétlen módon estem, hogy a térdemmel orrba vágtam magam, aminek a helye néhány napig lilán virított: a térdemen és az orrnyergemen is. Azóta nem igazán próbálkozom hasonló extrém mutatványokkal.

[3.] Történelem kreatívvá tesz
Borzalmasan unalmas töri óráim voltak gimiben. A tanárnőm monoton olvasta fel a könyvből a szöveget, ami hihetetlenül álmossá tette az ember. A szavakra képtelenség lehetett odafigyelni, de szigorú szabályok voltak az órán. Tilos volt könyökölni, aludni, enni, inni, pislogni, lélegezni… Szóval minden érzékünkkel a tárgyra kellett figyelni. Magam szórakoztatására jegyzetelni kezdtem, ám a bénább kezemmel: a ballal. Amúgy is nagyon foglalkoztatott a tény, hogy megtanuljak bal kézzel írni, így heti három alkalommal, minden történelem órán olvashatóra fejlesztettem ezt a képességet.

[4.] Találkozás a tömegközlekedéssel
Fiatalabb koromban egyáltalán nem használtam tömegközlekedési eszközöket. Egyik nap valamiért mégis villamosra kellett szállnom, ezért felkészülve az utazásra, vonaljegyet vettem. A megállóban várva eleredt az eső, és bénaságom miatt elázott a jegyem. Nem estem kétségbe, felszálltam, és megpróbáltam lekezelni a jegyet, ám nem sikerült. Gondoltam, sebaj, majd ha megszárad, lekezelem. A jegy elég nehezen száradt, így egészen az úticélomig fogdostam a fecnit. Majd amikor megérkeztem, lekezeltem a jegyet és leszálltam a villamostól. Gondolták a többiek, ez sem normális. Utólag jöttem rá, hogy simán nyertem volna egy potyautat.

[5.] Egy gyerek legnagyobb félelme a bevásárlóközpontban
Hétvégi bevásárlásra mentünk a szüleimmel és a tesómmal. Ez egy gyerek számára eléggé unalmas, ezért elég könnyen elterelődik a figyelme. Így történt velem is, és mire észbe kaptam már sehol nem voltak a rokonok. Érkezett a féktelen pánik, és a szülők gyors keresése. Nem találtam őket, ezért odamentem egy biztonsági őrhöz, elújságoltam neki a panaszom, aki készségesen segített. Bemondták a nevem a hangosbemondóba, és hogy elvesztem. A szüleim kacagva szedtek össze az információs pultált. Mint kiderült, csak egy sorral voltak arrébb, és ők pontosan tudták, hogy én hol vagyok, szóval kár volt az aggódás. Azt hiszem a ciki-skála kiakadt.

[6.] A pénz bátorság kérdése
Gondolom sokan hagytatok már el egy bizonyos összeget. Éppen egy túrát szerettem volna befizetni, amikor megesett velem ez a szerencsétlenség. Mikor észrevettem, hogy nincs meg a pénz, visszamentem az előző termekbe, hogy megnézzem, hátha a földön maradt. Sajnos nem találtam meg. Az ott lévő diákok megkérdezték, hogy mit keresek, de annyira gázosnak éreztem bevallani, hogy elhagytam a pénzem, hogy szó nélkül suhantam ki a teremből. Ha bátrabb lettem volna, és elárulom, mit keresek, bizonyára ők is segítenek a keresésben, vagy ha megtalálták, visszaadják a háromezer forintom, esetleg megtartják – de ez most lényegtelen. Nekem ez a kis túra duplaannyiba került, mert beszari voltam.

[7.] Arctisztítás karikagyűrűvel, avagy do not try at home
Nagymamám nagyon szereti a természetes testápolást; szerinte a banánnak a héja – természetesen belülről – nagyon hatásos arctisztító és regeneráló, az aloe vera pedig csodákra képes. Egy nap mesélt nekem erről, és azt mondta, hogy egy gyűrűvel könnyedén ki lehet tisztítani az eldugult pórusokat az orr körül, ha puha a bőr. Gondoltam, miért ne? Tudtam, hogy mama már rég nem hordja a jegygyűrűjét, így kölcsönvettem tőle, hogy kipróbáljam, valóban használ-e. Hihetetlen, hogy nem jutott eszembe más gyűrűt használni. Néhány nappal az eset után, mama átjött, hogy nem találja a karikagyűrűjét, és hogy nem láttuk-e valahol. Igeeeen, nálam volt, én pedig nem szóltam neki, hogy elvettem. Lazaságot mímelve átmentem hozzá, hogy segítsek a keresésben, és furfangos módon visszatettem a gyűrűt az ékszertartóba, és azt mondtam, végig itt volt, csak nem vette észre. Hm… Loptam és hazudtam: tuti a pokolra kerülök! Sajnos azóta sem próbáltam ki ezt a praktikát, de valószínűleg működik.

[8.] Így ne parkolj párhuzamosan
Már több mint két éve tartozom a jogosítvánnyal rendelkezők táborához. Ezalatt az idő alatt – szerencsére – nem volt balesetem, karambolom és egyéb közúti szabályszegésem… khm… vagyis inkább nem kaptam büntetést érte. Viszont volt egy parkolásom, amire nem vagyon túl büszke. Minden jóravaló tanuló vezető tudja, hogy akkor tökéletes a párhuzamos parkolás, ha 30 centin belül van. Na, én túlságosan ráhúztam a kormány, és épp a kisujjam fért volna oda. Magas volt a padka, és ahogy forgattam a kormányt, meghúztam a dísztárcsánkat. A hangja borzasztó volt, de mikor ellenőriztem a sérülést, a nem vészes kategóriába soroltam. A szüleim nem vették észre, én meg nem világosítottam fel őket a dologról. Azóta pedig a kocsin is továbbadtunk.

[9.] Jaj, haj
Nem ismerek olyan lányt, aki ne találkozna kósza hajszálakkal a párnáján, a takaróján vagy a pizsamáján. Amikor már lefekvéshez készülődik az ember, és az ágyában helyezkedik, nem kellemes kiszállni csak azért, hogy kidobjon egy hajszálat a kukába. Nos, én sem teszem. Mindig van egy hely az ágyam végében, ahová gyűjtöm az elhullajtott hajat, és majd reggel, vagy a nap folyamán összeszedem és kidobom (vagy csak a hétvégi nagy porszívózásnál szabadulok meg tőle).

[10.] Én
Ez nagyon egyszerű. Én maga vagyok a titok. Nem szeretném összemosni a blogos énemet, a mindennapi énemmel, ezért is írok álnéven, és valószínűleg ezért vagyok kicsit inaktív. A jövőben nem leszek sem író, sem szerkesztő, sem online felületen dolgozó, és jelen állás szerint még otthon-dolgozó sem. Ez csak egy hobbi marad, amit nagyon imádok, és remélem, egyszer képes leszek legépelni minden történetemet és ötletemet. Leginkább magamért, hogy elmondhassam: igen, megcsináltam. 

A.H.

6 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    Ez nagyon érdekes kihívás, lehet, majd vizsgák után én is szakítok rá időt, mert tényleg mókásnak tűnik :D
    A blogoláshoz meg kitartást, most már eggyel több olvasó vár vissza :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :)
      Köszönöm szépen, hogy írtál. Örülök, hogy inspirálni tudtalak. Tíz nap, amúgy sem vészes. Talán még nekem is sikerülni fog! :D
      Köszi, a biztató szavakat, és köszi, hogy feliratkoztál! :D

      Törlés
  2. Hali, majd én is viszem a vizsgák után XD

    Én is elvesztem, a tescoban, csak a rágós papírt kellett volna elvinni a kasszával szembeni pultba én meg vaksi lévén nem láttam és az egész épületen végigsétálva az utolsó kukába dobtam be a papírt, aztán sehogy se találtam anyáékat. SZóval nagy okos lévén kimentem a parkolóba, ahmi már akkor is sok kétes alaktól hemzsegett és egy nagy pereputtyal rendelkező néni megkérdezte, hogy eltévedtem-e,még a bejárati ajtónál és azt mondta, hogy ha eltévedtem, menjek vele. Erre megilyedtem, motyogtam valamit hogy én nem tévedtem el, és céltudatosan megkerestem az autónkat(!! XD), hogy ott állva megvárjam a hót ideg anyukámat és a büszke apukámat, amiért milyen ügyeslyány voltam, hogy az autóhoz mentem. XD
    storytime vége XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. Örülök, hogy megtetszett a kihívás. :)

      És a történeted... jót nevettem rajta. xD Még szerencse, hogy nem történt semmi baj, és ennyire profi a problémamegoldó képességünk. :D

      Törlés
  3. Szia!

    Ha nem gond, majd én is "lopom" valamikor ezt a kihívást. Nagyon érdekesnek tűnik, tök jó, hogy rátaláltál! :)

    Henna

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia. :)

      Egyáltalán nem gond. Kíváncsian várom a válaszaid. Jó szórakozást hozzá!

      Törlés